#Tüttő Kata

Kormánytámogatással lesz uniós vezető Tüttő Kata
 

Kormánytámogatással lesz uniós vezető Tüttő Kata

Az egyik uniós intézmény, a Régiók Bizottsága elnökévé választották Tüttő Katát, Budapest volt főpolgármester-helyettesét, szocialista politikust. Tüttőt a magyar kormány is támogatta, megválasztásakor Navracsics Tibor miniszter is jelen volt.

EUrologus EUrologus


Tüttő Kata lett az MSZP EP-listavezetője és bejelentette, hogy
 

Tüttő Kata lett az MSZP EP-listavezetője és bejelentette, hogy "elrohad nemsokára a narancs is"

A Fidesz legyőzhető, de erre egyedül egyik ellenzéki párt sem képes – jelentette ki a szocialista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szombaton Budapesten, miután az MSZP kongresszusa európai parlamenti (EP-) listavezetőnek választotta. Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre társelnökök is az összefogás mellett érveltek; Komjáthi Imre szerint az idei EP-választáson lesz egységes baloldali blokk.

MTI MTI